Bitangpusztulatos

Hüpp. Éljen május! Annak meg már kevésbé örülök, hogy gyakorlatilag nem volt tavasz, hanem egyből 30 celsius, előtte való héten pedig még bőven kabátban kellett járni. Amúgy meg a jó idővel egyenesen arányos a dorbézolási kedvem. Múlt héten voltam Budapesten, aztán szombaton bográcsozni, most pénteken meg egyetemi napokból egy este lesz az enyém. Nagy szó ez, na. 

Egy megosztandó élmény a múlt heti Pestből, röviden: szórakozóhely, két lány (a barátnőm, és én), hajnali 3 óra körül, bepunnyadva, fáradtan ülnek. Odajön hozzám egy srác, elkezdünk beszélgetni. A barátnőm illendőségből megkeres egy külföldit, és elmegy vele beszélgetni. Ketten maradunk, ez alatt a srác haverja elmegy táncolni. A srác nagyon tetszett nekem, szerintem én is naki (vagy nem), jól elvoltunk, majd felajánlotta, hogy mivel közel laknak a buszpályaudvarhoz, így reggel fél 8-ig (akkor indult a buszom haza) elmehetünk hozzájuk. Mondtam neki, hogy oké, addig sem fogok dekkolni. Zárás van. A srác elmegy a haverjáért, de ide adja nekem a nyakláncát, míg vissza nem jön, hogy biztosítson arról, hogy nem fog ott hagyni. Pár perc múlva jön is a haverjával, összeszedem a barátnőmet, és elmegyünk a ruhatárhoz. A fiúk megvárják, míg felvesszük a cuccainkat, és azt is, hogy lekoptatok egy külföldit, majd ránk szólnak, hogy akkor menjünk hozzájuk. Elindulunk, közben a barátnőm enyhe szócsatába keveredik a nekem tetsző sráccal, valami hülyeségen. A metro aluljáróban felszállunk a mozgólépcsőre, egy idő után hátra nézek, a barátnőm vigyorog, de a srácok sehol. Át lettünk toszva. De nem értem, ez mi volt, és a fiút sem találom fészbúkon, meg sehol sem, hogy rákérdezzek. Na, mindegy. Nem voltam csalódott, szomorú, nem is nevettem ezen "TRÉfán", csak kíváncsi vagyok a miértekre. Mondjuk, jobb is így.

Amúgy biztosan balfasznak tűnhetek ebből a néhány posztból, hogy mindig ilyenekkel untatom a közönséget (már, ha olvassa valaki), és nem tagadom: tényleg az vagyok. Viszont nem sajnálom magam, és nem is sajnáltatom. Már megtanultam a zsenge évek alatt, hogy sokkal jobban jár az ember, ha megtanul a saját magán jóízűen nevetni. És tényleg. ;)

Mindig akkor jut eszembe ezen blog, mikor panaszkodhatnékom van. 22 éves lettem, lassan 23 leszek. Dolgozó nő vagyok. Persze nem ott találtam munkát, ahol szerettem volna (Budapesten), hanem teljesen máshol, távol otthonomtól. De örüljek, hogy van munkám. 8 hónapja vagyok ott, és szeretek ott lenni. Ennyi.

Albérletben lakom. Egyedül. Pfff. Az egyedüllétről egyébként hol ilyen, hol olyan a véleményem. Az esetek többségében élvezem a magányt. Nem kell senkihez sem alkalmazkodni, azt csinálok, amit akarok, azt viszek fel, akit akarok, stb. De mégis. Néha azon kapom magam, hogy este hazaérek a munkából, és semmi. Csak a csend. Néha nyomasztó tud lenni, és legszívesebben üvöltve szaladnék végig a város főterén, csak vegyenek már észre. Elegem van amúgy. Gyakran érzem azt, hogy 22 évesen nincs életem. Reggel felkelek, bemegyek dolgozni, hazajövök, megfürdöm, és ugyanúgy kezdődik minden. Azon vagyok, hogy feldobódjanak a  napjaim. Szerencsére már itt a jó idő, lehet menni futkározni, meg hasonlók. Egyszer sikerült is eljutnom a sportcsarnokba 3 körre. Azóta is mennék, de nem tudok. Nincs időm. Szar ezt beismerni, de így van.

Úgyhogy eldöntöttem, hogy lázadni fogok kicsit. Bár a főnökömet így is sikerül mindig jól felidegesítenem, de nem direkt csinálom. Ő a fasz. Én csak reagálok rá. Na, de ez legyen a legkevesebb. 

Szerencsére most már eljutunk hétvégente bulizni. Nekem ez nagy szó, mert őszintén szólva az elmúlt fél évben nem nagyon jutottam el party helyekre. Na de majd most. Szereznem kéne egy palit már, de olyan szinten balfasz vagyok ilyen téren, hogy már sajnálom magam. Tudom, az önsajnálat nem segít, de mikor azt tapasztalom, hogy a srác, akivel egy hete még azt beszéltük, hogy randizni fogunk újfent, hirtelenjében kiírja kedvenc közösségi oldalunkra, hogy kapcsolatban van, nem tudok mit kezdeni a friss infóval, és mivel testi közelség híján nyakon csapni nem tudom az egyedet, így káromkodom egyet, majd sajnálom magam egy kicsit. Gyarló, önző ember vagyok, de mivel lassan egy éve játszom azt, hogy beleélem magam valamibe, majd megzuhanok, jobban mondva letaszítanak a béka segge alá, kezdek nagyon fáradt lenni, és mivel - noha gyorsan gyógyulok - a szívem szana-széjjel van már hasogatva, a bőr tartja össze a darabokat, ezért nem tenne jót egy újabb karddöfés. Habár az oldalam még egyben van, így ha a szívem már nem bírja, attól nyugodtan belém lehet rúgni. Hajrá fiúk!

Egyébként életvidám lány vagyok, vagyis annak tartom magam. Meg itt a tavasz. Meg tegnap este is kaptam egy bókot egy férfi embertől, hogy szép vagyok, meg csinos. Igaz, hogy egy kocsmából tántorgott ki, billiárd dákó volt a kezében, és úgy jött utánam, de akkor is bókolt. Na, de hagyjuk is ezt. Megyek olvasni. 

Észrevettem, hogy mostanában a másnapjaim "élnisincskedvem" szindrómával párosulnak, amint hazavisz a lábam. Rossz. De eldöntöttem, hogy ha majd semmi sem akaródzik összejönni az életben, végső elkeseredésemben nyitok egy lelki segély szolgálatot, amely kifejezetten a letargikus másnaposokra fog specializálódni. Semmi értelme sem lesz, mivel  múló állapotról vagyon szó, akárcsak a részegség esetében, vagy mégis? Vegyük csak újra a részegséget. Tényleg múló állapot, de aki mindig részeg, előbb-utóbb alkoholista lesz. Ezzel együtt jön a lelki fájdalommal járó másnap. Ha sűrű a másnap, előbb-utóbb depressziós lesz, vagy alkoholista. Vagy alkoholista - depressziós? De ha valaki utálja a másnapokat, miért iszik? Na, nem fárasztom magam a hülyeséggel. Különben meg igen jó estém volt. Szeretek szalonnát sütni sokad magammal, gintonicot szopogatni, majd rá pálinkát inni, és érezni, ahogy az végig égeti a beleimet, éjszakába nyúlóan beszélgetni, röhögni abszurd dolgokon, meg egyáltalán üldögélni csak úgy. Annak ellenére, hogy az év minden faszsága okozta sérülés miatti lelki-idegi kikészülés ezen a nyáron jött ki rajtam, sajnálom, hogy ilyen gyorsan eltelt az augusztus. 20-a alkalmából meg nem csinálok semmit. Különben is most fest-nagytakarít a család, a lakás úgy néz ki emiatt, mint egy felforgatott raktárépület, és ebben én is kiveszem a részem. Pedig a héten találkám is lett volna, merthogy szeretek találkázni csak úgy. De nem. Nem rajtam múlt a dolog, de a lényeg, hogy a közeljövőben sem fog összejönni, ugyanis vasárnap elmondása szerint megy külföldre egy évre. Az élet szar.. Neki. Mert ő csinált segget a szájából azzal, hogy azt mondta, mindenben benne van ennek ellenére. Teljesen mind1. Most viszont gyorsan megfogadom, hogy több seggfejre nem fogom az időmet így pazarolni. Bár a fogadásokat általában mindig megszegem..

Se forgalmi vizsga siker, se Budapestezés, semmi. Budapest lesz. Majd jövő hét vasárnaptól. Suli, koli. Én nem akarok sulit. Jelen pillanatban nem akarok semmit. Inkább szerettem volna, dehát nem jött össze. És ettől vagyok egy Búúúú-úúú-úús pandaaaa.. Egyébként boldog névnapot magamnak! Még akkor is, ha nem tartom számon.

Igen, rámjött a bloggolhatnék. Sokadjára is. És most elkezdtem gondolkodni, hogy vajon ezt a bejegyzést elmentem-e, vagy pedig a többihez hasonlóan ez is eltűnik a süllyesztőben.. Az élet nagy kérdései. Régen sokat írtam, aztán ahogy elkezdtem a fősulit, mintha kiégtem volna ilyen téren. Pedig szó sincs arról, hogy eseménytelenül telnének napjaim, csak.. Van valami visszahúzó erő, de megpróbálok nem tudomást venni róla. Vagy hogy is mondják? Végülis mindegy.

Az elmúlt két hétben annyira ráértem, hogy volt időm nosztalgiázni. Ez abból kifolyólag következett be nálam, hogy a nap nagy részét a gép előtt töltöm, kivéve, amikor nem. Na, és a gépen nagyon-nagyon sok régi hülyeséget találtam, amiket a barátnőimmel alkottunk. Nem is tudom. Változtam, de mégsem. Úgy érzem, hogy még most is képes lennék elkövetni hasonló ádázságokat ( és végülis ez a lényeg, hát nem? ), viszont a naivitásom mintha csökkenne, ahogy öregszem. Persze még mindig naiv vagyok bizonyos dolgokat illetően. Nem azért írok "bizonyos"-t, mert nem akarom megnevezni, hanem azért, mert nem tudom pontosan behatárolni őket. Ugyanis mindig utólag esik le a tantusz. És pont ettől vagyok/leszek naiv. Egyszer majdcsak kinövöm. Ha nagy leszek. Talán.

Nagy még nem vagyok, rocksztár viszont de. Haha. A zenekari próbák azon kevés időtöltések közé tartoznak, amik tartják bennem a lelket ezen a nyáron. Nem, mintha olyan nagyon hosszú nyaram lett volna, tekintve, hogy egy hónapig szakmai gyakorlatot kellett teljesítenem a fővárosban, de ez van.:) Annyi mindent terveztem arra a hónapra is, és szinte semmi sem jött össze belőle. Egyedül volt egy db spontán találkám egy láv.hun talált egyeddel, akivel aztán volt egy második is, merthogy húdeszimpik voltunk egymásnak - legalábbis úgy tűnt - aztán ez az egyed fogta magát, és nem reagált többé semmire, felszívódott. Pedig megértettem, hogy ő ebben a hónapban költözik két évre zalába, mert ott talált munkát, és hogy lassan bele kell szarnia mindenbe, ami Pesten van. Hmmm.. Furcsa mód pont előtte olvastam egy cikket nem is tudom, hogy hol, miszerint, ha egy faszi azt mondja a randin, hogy majd felhív, soha sem fog. Na, ő is hasonlóképpen búcsúzott el a villamoson: "akkkor majd beszélünk a 70es számon." Merthogy megadtam neki a vodás számot, mivel elmondása szerint ő minden 70essel ingyen beszél. Azóta is folyamatosan beszélünk...:) (keserédes mosoly) De srácok! Ha nem tetszik nektek egy lány, és nem is szimpatikus, akkor ne invitáljátok már második találkára, hogy ott majd fizetitek neki az italt, adtok neki cigit, ígérgetitek, hogy legközelebb mit fogtok csinálni, és stb., hogy utána úgy koptathassátok le, hogy egy kurva szót sem reagáltok. Jó? Fölösleges. Sokkal jobb az egyenes beszéd. Lehet, hogy az elején szar, de legalább érzi a nő, hogy azért mégis nézik annyiba, hogy őszinték vele. Mert ha csak némán kakkantatok a fejére, az igen önbizalom-romboló. Ok, hogy nem kell magyarázkodni, de az érzékenyebb lelkületű nőszemély - még egy ilyen kis komolytalan esetben is, mint az enyém, és még ha belevesszük azt is, hogy én csak új ismeretségeket akartam szerezni - képes magába fordulni, azt mondván, hogy "lám, ilyen kis jelentéktelen alak vagyok". Szerintem mindenki megérdemel egy laza istenhozzádot. Szerintem. És csajok! Ez nekünk is szól. Sajna sokszor jó hosszúra sikerül nyújtani azt a  mézes madzagot.. Aztán meg jön a leplezett lelombozás. Ugye?

Na, de visszatérve a zenekarra! Kb. márciusban léptem be, mint dobos, és közös költségen sikerült is vásárolni egy hangszert. Júniusban. Jóval előtte a gitárosunk már le is szervezett nekünk egy fellépést. Júliusra. Arra a hónapra, amikor a gyakorlatom került eltöltésre, így csak hétvégente tudtam próbálni velük. Ja, azt még hozzá teszem, hogy a basszer ( aki mellesleg egyik legjobb barinőm ) is június környékén csatlakozott. A gyak utolsó napján elmentem inni egy ott megismert lánnyal, akivel összebarátkoztunk, és csaptunk egy görbe estét. Másnap, szombaton mentem haza. Nem volt kényelmes. Adott egy 162 cm magasságú én, egy ugyanakkora utazó táska telerakva, egy laptop, egy hátitáska szintén tele, valamint 5 szatyor a kézben. Furcsán néztek rám, az itthoniak meg még a fejüket is fogták, hogy hogy az istenbe' jöttem én ezekkel haza.. Így. A koncert másnap volt. Mentálisan, és fizikailag is kivoltam. Előző nap még nem éreztem, de a kezem jócskán kikészült, és alig kezdtük el az első számot, a csuklóm már begörcsölt, én meg nem értettem, mi van, mivel nem szokott ilyeneket művelni. Mondanom sem kell, hogy jól sikerült a performansz. Ejtettem el verőt a csuklógörcs miatt, játszottam az ajánlottnál sokkal gyorsabb tempóban, álltam le megrázni a karomat, és stb. Visszanézve a videót vicces volt. xD Én nevettem. A többiek is hasonlóan szerepeltek, de ez várható volt. Nem voltunk  felkészülve rendesen. Majd legközelebb.;) Holnap is rocksztárkodunk egyet a próbateremben. Amolyan suttyósan.

Most pedig lefekszem, de előtte publikálom ezen bejegyzést. Úgy érzem, újra készen állok. Ismét egy fontos dolog az életemben, de ha azt vesszük, ez is egy tiszta kezdet..