Mindig akkor jut eszembe ezen blog, mikor panaszkodhatnékom van. 22 éves lettem, lassan 23 leszek. Dolgozó nő vagyok. Persze nem ott találtam munkát, ahol szerettem volna (Budapesten), hanem teljesen máshol, távol otthonomtól. De örüljek, hogy van munkám. 8 hónapja vagyok ott, és szeretek ott lenni. Ennyi.

Albérletben lakom. Egyedül. Pfff. Az egyedüllétről egyébként hol ilyen, hol olyan a véleményem. Az esetek többségében élvezem a magányt. Nem kell senkihez sem alkalmazkodni, azt csinálok, amit akarok, azt viszek fel, akit akarok, stb. De mégis. Néha azon kapom magam, hogy este hazaérek a munkából, és semmi. Csak a csend. Néha nyomasztó tud lenni, és legszívesebben üvöltve szaladnék végig a város főterén, csak vegyenek már észre. Elegem van amúgy. Gyakran érzem azt, hogy 22 évesen nincs életem. Reggel felkelek, bemegyek dolgozni, hazajövök, megfürdöm, és ugyanúgy kezdődik minden. Azon vagyok, hogy feldobódjanak a  napjaim. Szerencsére már itt a jó idő, lehet menni futkározni, meg hasonlók. Egyszer sikerült is eljutnom a sportcsarnokba 3 körre. Azóta is mennék, de nem tudok. Nincs időm. Szar ezt beismerni, de így van.

Úgyhogy eldöntöttem, hogy lázadni fogok kicsit. Bár a főnökömet így is sikerül mindig jól felidegesítenem, de nem direkt csinálom. Ő a fasz. Én csak reagálok rá. Na, de ez legyen a legkevesebb. 

Szerencsére most már eljutunk hétvégente bulizni. Nekem ez nagy szó, mert őszintén szólva az elmúlt fél évben nem nagyon jutottam el party helyekre. Na de majd most. Szereznem kéne egy palit már, de olyan szinten balfasz vagyok ilyen téren, hogy már sajnálom magam. Tudom, az önsajnálat nem segít, de mikor azt tapasztalom, hogy a srác, akivel egy hete még azt beszéltük, hogy randizni fogunk újfent, hirtelenjében kiírja kedvenc közösségi oldalunkra, hogy kapcsolatban van, nem tudok mit kezdeni a friss infóval, és mivel testi közelség híján nyakon csapni nem tudom az egyedet, így káromkodom egyet, majd sajnálom magam egy kicsit. Gyarló, önző ember vagyok, de mivel lassan egy éve játszom azt, hogy beleélem magam valamibe, majd megzuhanok, jobban mondva letaszítanak a béka segge alá, kezdek nagyon fáradt lenni, és mivel - noha gyorsan gyógyulok - a szívem szana-széjjel van már hasogatva, a bőr tartja össze a darabokat, ezért nem tenne jót egy újabb karddöfés. Habár az oldalam még egyben van, így ha a szívem már nem bírja, attól nyugodtan belém lehet rúgni. Hajrá fiúk!

Egyébként életvidám lány vagyok, vagyis annak tartom magam. Meg itt a tavasz. Meg tegnap este is kaptam egy bókot egy férfi embertől, hogy szép vagyok, meg csinos. Igaz, hogy egy kocsmából tántorgott ki, billiárd dákó volt a kezében, és úgy jött utánam, de akkor is bókolt. Na, de hagyjuk is ezt. Megyek olvasni.